Vihar elotti csend

A karanten elso hete semmiseg volt. Ugy tunt hirtelen rengeteg idore leltem mert nem kellett sehova sem rohannom, mindenfele tarsas foglalkozas elmaradt, es egy kicsit utolertem magam az elmaradt dolgaimmal.
Ahogy telik az ido, mostmar a masodik het kozepe tajan egyre inkabb elcsendesedik a vilag, mint a vihar elotti csend es ez a csend kezd egyre nyomasztobb lenni. Lassan leulepedik az emberben a felkavart valosag, es feltor az aggodalom a melybol, az elkerulhetetlen es elorelathato kaosz, szenvedes, fajdalom es harc miatt. Ha Istent korabban hibaztattuk ezert meg azert, –  mert a vilag nincs egeszen rendben es hogyha mi szemelyesen jok voltunk akkor miert jar ki nekunk ez az irgalmatlan  csapas-, mostmar talan lehajtjuk fejunket es leeresztjuk okolbe szoritott kezunket. Az ami most tortenik a vilagban felulmulja megertesunket es emberisegunket, tehetetlenek vagyunk, kicsik es gyamoltalanok mint az anyatlan csecsemok.  A lelkunk melyen talan mindig is tudtuk hogy valtozasra van szukseg, hogy a vilag igy ahogy van, elviselhetetlen es onpusztito. Talan mindig is sejtettuk hogy egy mindent felforgato vihar, csapas, esemeny imminens, de az ember nem tudja igazan gondolattal atfogni a katasztrofat amig szemelyesen at nem eli.

Ilyenkor az ember korulnez es keresi Istent, a kerdesekre valo valaszokkal egyutt. Ha nem bizik abban hogy megtalalja a sajat sziveben akkor korulnez es tarsait keresi, abban remenykedve hogy ok talan dialogusban vannak Ovele, es mar kezukben a bizonytalansag es felelem feloldasanak titka. De amikor az ember a tarsainak szemeben es hangjaban ugyanazt a felelmet talalja mint a sajatjaban, feltevodik a kerdes, akkor hogyan tovabb. Nem tudunk mozdulni, a labunk be van cementezve a foldbe, es a vihar kozeledik. Ide mar egy csoda kell hogy megvaltson minket a szenvedestol. Hol van az Isten?
Es ez a kerdes az imadsag kezdete. Amikor mindenki rajon arra hogy ez felulmul bennunket es az egyetlen dolog amely felszabadithatja cementbe ontott labainkat es mozgasra osztonozheti elzsibbadt tagjainkat, a hit. Az a fenycsova amely attor az eszakan es atengedi a hajnal sugarait a sotet es megbenult vilagon. Amely kinyitja a lelkunk ajtajat az Istennek. Nem szabad lemondanunk es ketsegbe esnunk. Az Isten mindig is ott allt az ajto elott de ugy el voltunk foglalva a sajat haztartasunkkal hogy megfeledkeztunk a vendegrol aki turelmesen ott vart az ajtonal. Es ahogy kineztunk az ablakon, meglattuk a kozeledo pusztito vihart, amint rajottunk hogy tobbe ki nem lephetunk a hazbol, eszunkbe jutott hogy de hiszen ott all az Isten az ajton kivul, csak be kell engedni.  Hogy bejojjon a lelkunkbe es ne kelljen ezt a keresztet egyedul viselnunk, hanem a segitsegevel erore kapjunk mint a Jezus.

Milyen furcsa hogy minden pont most, husvet elott tortenik. Mintha nem is volna veletlen. Mintha ez utalas lenne arra hogy a keresztfa nekunk is ki lett osztva, az egesz emberisegnek, mert nem tartottuk tiszteletbe az elet ajandekait. Es amint a Krisztus, aki a hite erossegeben tudta oly hosiesen megjarni a kereszt utjat, most mi vagyunk soron. Hittel, bizalommal, alazattal kell megjarnunk a rank kimert utat, annak remenyeben hogy tuleljuk. De egyedul ezt megjarni lehetetlen, be kell engednunk Istent, hadd fogja meg a kezunket es vezessen, vedjen, tamaszt adjon lepesrol lepesre. “Uram, nem vagyok melto, hogy hajlekomba jojj, hanem csak egy szoval mondd, es meggyogyul az en lelkem.”

Author: thelastdestination

“The closer you come to knowing that you alone create the world of your experience, the more vital it becomes for you to discover just who is doing the creating.” - Eric Micha'el Leventhal “Reality is merely an illusion, albeit a very persistent one.” - Albert Einstein _________________________________ A little piece of my illusion, my reality. Some of my posts are reality and some are fiction, but regardless, they are my own reality. Writing is when I get intimate with my spiritual and intellectual self. And as in any type of intimacy, there is exploring, experimentation and constant discoveries that aim to elevate the pleasures associated with it. Getting in touch with myself again, after years of self-oblivion and denial was unknowingly inspired by a friend and fellow writer. Thank You.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s